Reggel öt óra ötvennyolckor ébredek. Hatkor riaszt a telefon, azt várom, aztán  gyorsan kinyomom. Aludni akarok még. Tíz percet sikerül, mert csak a „szundi” gombra kattintottam, így újra kezdi a zenét. Most észnél vagyok, kikapcsolom. Hétkor kipattan a szemem, aztán én is az ágyból. Kiabálok a gyereknek, hogy gyorsan keljen, mert elkésik, közben gyorsan felöltözöm, és  rohangálok a lakásban le, s fel. Keresek valamit, amit gyorsan meg kell találni. A táskám, a kulcsom, a cipőm. A kutya a nyomomban, nincs időm kivinni, csak egy ház körüli gyorspisire. Gyorsan indítom a kocsim, gyorsan veszem a kanyarokat, és imádkozom, hogy a jelzőlámpa gyorsan zöldre váltson.

Pont fél nyolcra érek be. A terv, hogy majd szépen, nyugodtan megiszom a reggeli teám, és komótosan megreggelizem, gyorsan dugába dől, mert alig lépek be, cseng a telefon, azonnal intézkedni kell. Pont nekem, pont most. Fontos ember vagyok. Gyorsan és azonnal csinálom a halasztást nem tűrő feladatot. Aztán ügyfelek jönnek, meg újabb hívások. Mindenkinek sürgős minden, én meg elhiszem, és gyorsan teszem a dolgom. Kérelmeket írok, telefonálok, borítékot címezek, időpontot egyeztetek. Orvossal, rendőrrel, illetékessel beszélek. Gyorsan. Délben veszem észre, hogy még nem ettem és nem ittam semmit ma, elhatározom, hogy ebédidőben gyorsan bepótolom. Nem sikerül, mert a számítógép csak most szabad ezért gyorsan lecsapok rá, kihasználva az alkalmat, hogy a kollégák esznek. Közben gyorsan felhívom a gyermekem, hogy  gyorsan vigye ki a kutyát, mielőtt  elteker a zeneiskolába, és iszonyat gyorsan ebédeljen is meg, hisz fontos a megfelelő táplálkozás. És siessen nagyon, mert késésben  van.

Délután gyorsan elrohanok a bankba, és a postára. Gyorsítani szeretném a dolgokat, de mindenki siet. Így csak a kezemmel dobolok a táskámon egy gyorsabb iramot. Gyors egymásutánban jönnek újabb ügyfelek, akiknek gyorsan tanácsot adok. Egy gyors szünetben gyorsan intézem el a folyó ügyeim. Mivel még mindig nem ettem, és már három óra, két falatra gyorsan benyelek egy banánt. Nem érdekel, a gyomrom tud-e vele kezdeni valamit, de a szédülés elmúlik.   Amikor négy órakor végre elindulhatnék haza, még gyorsan beszaladok a boltba,  hogy gyorsan bevásároljak másnapra.. A pénztárnál elém tolakszik, aki gyorsabb, én viszont gyorsan és sokat káromkodom. Egy gyors ötlettel irányt veszek a gyorsétterem felé, és megveszem a vacsorának valót.

Otthon le sem vetkőzöm, mert szegény ebem miatt egész nap lelkiismeret furdalásom volt, így inkább kimegyünk a rétre. Gyorsan rohanunk két kört, mire a kis-, és nagydolgokat is elintézi. Hazaérve végre ehetek. Gyorsan,  szinte rágás nélkül nyelem a falatokat, olyan éhes vagyok. Jó, meleg, telíti a hasam, de az ízére nem emlékszem. Aztán  gyorsan nekiállok a másnapi menü elkészítésének, közben a gyereket is fegyelmezem, hogy a leckét gyorsan készítse el, mert mindjárt este lesz. Mindennel gyorsan végzek, így gyorsan leülhetek a gép elé, társasági életet élni a neten. Gyorsan válaszolok egy – két levélre,  a gyereket meg küldöm gyors fürdésre, mert már kilenc óra van. Gyorsan aludni kell, hisz ennyi idősen ilyenkor már ágyban a helye.  Gyorsan elmeséli mi volt a suliban, én gyorsan adok egy jóéjt puszit, mert valakivel épp csetelek, de nagyon siet és gyorsan akar elmondani valamit.

Tizenegy  óra, mire a fürdőbe kerülök. Gyorsan megmosom a fogam. Közben belebámulok a tükörbe, és elcsodálkozom, milyen gyorsan őszülök, és milyen gyorsan ráncosodom. Nem is emlékszem rá, milyen voltam régebben, mert mindig csak gyors pillantásokat vetek magamra. Elhatározom, lazítani fogok, megmártózom egy nagy kád forró vízben. Elálmosítanak az illatos habok, de eszembe jut pár dolog, amit feltétlenül meg kell tennem holnap, így kiszállok, és gyorsan felírom egy lapra, amíg el nem felejtem. Visszacsobbanok, csakazértis lazulni fogok. És sikerül. Arról ábrándozom, hogyan élek majd egyszer, ha ennek vége. Hogyan leszek boldog, kiegyensúlyozott, hogyan telnek majd lassan, nyugodtan a napok, milyen lesz majd, ha eljön az, amikor nem kell többet sietni sehova. Fél egykor arra riadok fel, hogy fázom, lábam, karom zsibbad. Teljesen kihűlt a víz. Gyorsan megtörölközöm, és irány az ágy. Gyorsan kell álomba merülni, és gyorsan kipihenni magam, mert reggel  öt óra ötvennyolckor ébredek, hatkor riaszt a telefon…

Gyorsan telnek a napok. Gyorsan jönnek, mennek az évek. Gyorsan elszaladnak a gyorsan megünnepelt ünnepek. Gyorsan vége az iskolának, házasságnak, gyorsan felnő a gyerek, gyorsan megöregszem. Gyorsan egyedül maradok, és egyre gyorsabban közeledik a végső csend.

Közben nem értem el sehova.  Elfelejtettem látni, hallani, beszélni, örülni, sírni, nevetni, érezni, érzékelni, lélegezni, létezni, szeretni. Élni.

Te megállsz néha? Megállsz ma? Meglátod a Karácsonyfa zöldjét, a díszek, a gyertya csillogását? Beszívod a fenyő, a mézeskalács  illatát? Elmondod, amit valóban szeretnél?  Meghallod, amit mások mondanak? Érzed,  ahogy a szemed megtelik könnyel, a szíved szeretettel? Tudsz örülni az ajándékoknak? Annak, amit adsz, annak, amit kapsz? Megengeded most, hogy létezz? Megengeded most, az ünnep, és saját magad kedvéért, hogy élj?