Reggel öt óra ötvennyolckor ébredek. Hatkor riaszt a telefon, azt várom, aztán  gyorsan kinyomom. Aludni akarok még. Tíz percet sikerül, mert csak a „szundi” gombra kattintottam, így újra kezdi a zenét. Most észnél vagyok, kikapcsolom. Hétkor kipattan a szemem, aztán én is az ágyból. Kiabálok a gyereknek, hogy gyorsan keljen, mert elkésik, közben gyorsan felöltözöm, és  rohangálok a lakásban le, s fel. Keresek valamit, amit gyorsan meg kell találni. A táskám, a kulcsom, a cipőm. A kutya a nyomomban, nincs időm kivinni, csak egy ház körüli gyorspisire. Gyorsan indítom a kocsim, gyorsan veszem a kanyarokat, és imádkozom, hogy a jelzőlámpa gyorsan zöldre váltson.