Több órája fekszem a kanapén, magzatpózba feszülve. Szemem szorosan becsukva, kezem ökölben,  a hasamig felhúzott lábaim között.  Pánikrohamom volt. Annyira letaglóz, hogy nincs kedvem élni, a halált, de legalább a megváltást várom így, nem túl ünnepélyesen, s nem nagy örömmel. Egymásba kapaszkodva áramlanak a gondolatok bennem. Régi történetek, arról, hogyan lett az életem része a pokol.