Utolsó reggelink együtt. A sokfős csoport után vasárnap csak hárman maradunk a Biofalu Vendégházában, önkéntesként. Zsuzsa, férje Daniel, és jómagam. A házaspár Franciaországból érkezett, évek óta visszatérő vendégek itt, hol pihenni, hol segíteni jönnek.

Minden tiszta.  Három nap alatt az összes ágyat újrahúztuk, bevetettük, az ablakokat, tükröket, csempéket, járólapokat ragyogóra töröltük, a használt ágyneműk nagy részét kimostuk, megszárítottuk, hajtogattuk. A folyosók, lépcsők csillognak, villognak. Várják az új érkező csapatokat.

Ma elválnak útjaink, ki-ki indul tovább, a maga feladata felé.  Zsuzsa kovászos lepényt süt, én hagymás-paprikás rántottának állok neki. Megcsodáljuk a színek harmóniáját. Aztán megterítünk az étkező sarkában, a kis kuckó félhomályában. Fehér tányérok, fonott kosárkában kék, kockás ruhával letakarva a kenyér.  Előkerül az esti saláta maradéka, sajt, bögréinkbe friss gyömbértea. Zsuzsa kis üveget tesz az asztalra, amiben méregzöld, olajos massza van.

Amint Daniel megérkezik, nekilátunk az ételnek. Hűvös a helyiség, a forró falatok, kortyok jóleső melegséggel töltenek fel.  Zsuzsa kínál a zöld valamiből. Megszagolom. Savanykás, fűszeres, fokhagymás illat csapja meg az orrom. Kellemes, nem hasonlít eddigi szagélményeimhez. A még gőzölgő lepényre teszek egy kanálkával. Az olaj csiklandozva – huncutul áthatolva a tésztán, megindul ujjaimon. Hogy ne folyjék tovább, gyorsan-mohón beleharapok a szeletbe.

A pillanat fel nem fogható parányi része alatt sejt szintű robbanást érzek magamban. Épp, hogy a nyelvemhez ért, épp hogy megérintett, mégis azonnal szétárad bennem egy zsibogás, amilyenhez még hasonlót sem éreztem eddigi életemben. Jó. Kifejezhetetlenül jó. Mindenhol. Legparányibb részemben is. A hajamban, bőrömben, izmaimban, gyomromban, tüdőmben, szívemben, lélegzetemben. Íz-orgazmust okozó íz-orgia. Kicsordul a könnyem. Zavartan nézem asztaltársaim. Valami olyasmit habogok, hogy még sosem bőgtem ételtől, meg, hogy köszönöm.

Zsuzsa mosolyog, s azt mondja, most már tudja, nekem hozták, nekem készült a krém. A kertjében termett bazsalikom, a fokhagyma, citromlé, az olívaolaj a kedvemért van benne, értem utazott több ezer kilométert. Ajándék. Vigyem haza. Csak pereg a könnyem. Hála-szeretet-öröm kavarog, bárhová tekintek. Minden fényes. Szavak nincsenek.

Erősen, hosszan öleljük meg egymást. Talán többet sosem találkozunk. De a lenyomat a szívemen- lelkemen megmarad.